A zenetanulás jótékony hatása

A zenei nevelés a pedagógia egyik központi kérdése

Otto Schilly

Otto Schily német belügyminiszter előadása. Elhangzott 2002. május 15-én, Bernben, az Európai Zenei Fórumon

Hans Günther Bastian "Gyermekek optimális ösztönzése - zenével" c. könyvében található egy kínai közmondás: "Aki egy évre előre akar gondoskodni, az termesszen rizst, aki 10 évre előre akar gondoskodni, az ültessen fát, s aki 100 évre előre akar gondoskodni, az szentelje magát a gyereknevelésnek." Azt hiszem, ez jó mottó a pedagógiai igyekezethez azon a speciális területen is, amellyel Önök foglalkoznak.

A legutóbbi időben újra előtérbe került a nevelés kérdése. Egy nagy folyóirat címoldalán a következő kérdés áll: "Milyen az ideális nevelés?", a bestsellerlistán ilyen címekkel találkozunk: "A nevelési katasztrófa", "A gyerekeknek erős szülők kellenek", "A nevelés szükségállapota", "Hogyan mentsük meg gyermekeink jövőjét". Néhány évvel ezelőtt világszerte sikeres volt az amerikai Judith Rich-Harris "Értelmetlen a nevelés?" c. könyve, amelyben maga az írónő is igennel válaszolta meg a kérdést.
Az extrém helyzetek nevelési kérdésekként való megfogalmazásának tehát konjunktúrája van. Sorban teszik ezért felelőssé a médiát, a szülőket, iskolákat, tanárokat, a képzési politikát, az értékhanyatlást, még az állítólag annyira hedonista 68-as és az egyedül nevelő anyákat is.

A szociális kompetencia előmozdítása

Az, hogy a sikeres nevelés kérdése az érdeklődésünk középpontjába került, sok nyugtalanító megfigyelés következménye. Tanárnők és tanárok panaszkodnak dekoncentrált, hiperaktív vagy egyéb nehezen kezelhető gyerekekről. A szülők magasnak érzik az irántuk táplált követelményeket. Mindemellett a gyerekeknél és a fiataloknál egyre fokozódó erőszakosságot állapíthatunk meg. Még mindig az emlékezetünkben van egy különösen borzalmas eset: a vérfürdő, amit néhány nappal ezelőtt egy 19 éves fiú egy erfurti gimnáziumban rendezett.
A gyermekek és fiatalok közötti erőszak tekintetében különbséget kell tennünk két fejlődési irányzat között. Egyrészt létezik az ún. köznapi erőszak, amely az iskolákban, a fiatalok munkahelyén, vagy a mindennapi környezetben kerül kifejezésre. Gondot okoz nekünk ezen kívül a fiatalok politikailag orientált, legyen akár jobbszélső, akár balszélső, erőszaka is.

Szükségünk van ezért egy átfogó erőszak-megelőzésre a szociális kompetencia elősegítése által. Ehhez tartoznak a többletajánlatok a nevelés területén, különösen a kultúrában. A kulturális nevelés sokban hozzájárulhat a személyiség megszilárdulásához, mivel lehetővé teszi a gyerekek és a fiatalok számára, hogy a kritikus tapasztalataikat megfelelően feldolgozzák. Nem lehet elég magasra felbecsülni a kulturális képzés, különösen a zenei nevelés jelentőségét a gyermekek fejlődésében.
Arra a kérdésre, hogy mit tehetnének jobban a szülők, ezért azt tanácsolom: "Küldjék a gyerekeiket zeneiskolába, csináljanak nekik kedvet a hangszerhez és az énekléshez, egyáltalában fokozzák a gyermekek és a fiatalok érdeklődését a kreatív művészeti tevékenységek iránt."
Amit az óvodában és az általános iskolában elmulasztunk, később aligha lehet már behozni.

A kultúra találkozást is jelent

A kultúrában a gyerekek és a fiatalok egy közös alkotói folyamat közepette találkoznak egymással és másokkal. Meg kell tanulniuk hallgatni és egymásra figyelni. Itt tanulják meg azt is, hogyan bontakoztassák ki saját képességeiket és tehetségüket. Megtapasztalják igényeiket és korlátjaikat, kifejezésmódot találnak egyéni impulzusaikra és kívánságaikra.
Magukat és más embereket ilyen módon a teljességükben megélni, magukat érzelmileg, lelkileg és intellektuálisan egyidejűleg kifejezni, ezek azok a tapasztalatok, amelyekre a gyerekeknek és a fiataloknak szükségük van mind a médiafogyasztás passzív-befogadó hozzáállásának, mind az új és régi fajta eszközökön keresztül folytatott virtuális és közvetett kommunikációs lehetőségeknek az ellensúlyozásaként.

Bizonyára elkerülhetetlen és a modern fejlődéstől elválaszthatatlan az, hogy a gyermekek a technikai, erősen intellektusformáló tevékenységekkel nagyon korán találkoznak. De ehhez szükségük van egy kiegyenlítésre. Ezért támogattam mindig, hogy az iskolákat számítógépekkel szereljük fel, hogy a gyermekek a virtuális világnak ebben a médiumában tevékenykedhessenek, és magukat kipróbálhassák; de legalább ennyire fontos az is, hogy megfelelő és elegendő számú hangszer álljon a gyermekek és a fiatalok rendelkezésére.
Elő kell segítenünk a kreatív tevékenységet, mert az alapjában alkalmas azoknak a hibás fejlődési irányoknak az ellenkormányzására, amelyek önbizalomhiányban, érzelmi visszavonulásban, csekély bizalomban, a kudarc el nem viselésében és növekvő erőszakosságban jutnak kifejeződésre.

A zenei nevelés pozitív hatásai    

Kiváltképpen fontos eredmény Bastian professzor tanulmányában az, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű, a kognitív fejlődésükben kevéssé támogatott gyerekek profitálnak a bővített zeneoktatásból. A zenélő gyerekeknek javul a szociális viselkedésük és az iskolai teljesítményük. A zenetagozatos általános iskolákban ráadásul kevesebb a kiközösített tanulók száma. A zenei nevelés kimutathatóan hozzájárul az agresszió csökkentéséhez, a zene tapintatosságra és odafigyelésre tanít. Ez engem egy, már bizonyos ismertséget szerzett kijelentésre sarkall: "Aki zeneiskolákat zár be, árt a belbiztonságnak."
A zene hatása azért olyan mélyre nyúló, mert a zene az egész embert felöleli. A zenében egyedülállóan magas a kifejezőerő és az érzelmesség mértéke, amelyet, meggyőződésem szerint, egyetlen más művészeti forma nem ér el. A zene a legspirituálisabb művészet. A zene titka abban is megnyilvánul, hogy amennyiben igazán odafigyelünk rá, közvetlenül megtapasztalhatjuk az idő dimenzióját. A zenei nevelésnek ezért nagyon magas rangja van. A zenélés fontos szerepet játszik a saját identitás fejlődésében. A muzsikálás olyannyira elősegíti a gyermeki fejlődést, hogy gyermekeink később éber lelkülettel járhatnak a világban. A zenei nevelés befolyásolja a jellem kialakulását. Pozitív lelki, intellektuális és szociális hatásai vannak.

A zene, mint kiegyenlítés

"Csupa fülnek lenni" így szól a németországi Szövetségi és Tartományi Bizottság egyik képzési tervvel és kutatásösztönzéssel foglalkozó tervezete, amelyet a Szövetségi Képzési Minisztérium támogat. Ebben zenei projektek, mesélőműhelyek és hallgatóklubok segítségével képzik a gyerekek hallgató és odafigyelő művészetét. Ők kimondottan pozitívan reagálnak arra az ajánlatra, hogy a slágerlistákra orientált zenehallgatási szokásaikat félretegyék, és megismerkedjenek a klasszikus és a modern zenedarabok sokszínűségével. A mai gyerekek és fiatalok zenéhez való hozzáállását gyakran a szórakoztatóiparban folyamatosan áradó zene és a tömegfogyasztásra gyártott triviális áruk határozzák meg, amelyek igazán nem motiválnak differenciált hallásra és megkülönböztetésre - igen, valamivel erősebben szeretnék fogalmazni - a hallóképességet részlegesen mind fizikailag, mind pszichikailag masszívan károsítják. Létezik olyasmi is, mint a zenei környezetszennyezés.

Ezekben a napokban Svájc egy csodálatos koncertterem.

A gyermekek és fiatalok életét gyakran hangos akcióhajhászás, hektikus napi szervezés és a magas követelmények nyomása jellemzik. Ehhez jönnek még a kemény munkahelyi elvárások. Így a munka világában már a fiatalokkal szemben is a legmagasabb teljesítményeket követelik meg. Mindehhez a biológiai fejlődés folyamatában megállapítható a serdülés lerövidülése, így egyidejűleg lerövidül az a játéktér, ahol mindezekre a követelményekre felkészülhetnének. Így nem csak a fiatalok, hanem gyakran már a gyermekek is túlságos követelményektől és stressztünetektől szenvednek.
A zenével való foglalkozás itt egy nagyon jótékony kiegyenlítést nyújthat. Az egyéni valamint a közös zenélés során emelkedett pillanatok és kontemplatív szünetek adódnak, alkalom adódik a visszavonulásra éppúgy, mint a pihenésre és a másokkal való kapcsolat elmélyítésére a hallgatásban és az odafigyelésben.
Gratulálok Svájcnak a mostani Európai Ifjúsági Zenei Fesztivál kivitelezéséért. Rengeteg országból jön ide az országukba hihetetlenül sok ember - ezekben a napokban Svájc egy csodálatos koncertterem.
Nagyon hálás vagyok minden zenetanárnak, zenésznek, zenetudósnak, zeneszerzőnek, zenei mecénásnak, és minden itt megnevezendő személynek, hogy a gyerekek és fiatalok zene iránti életigényét kielégítik.

A zene támogatása Németországban

A német szövetségi kormány is sokszoros tekintetben elkötelezi magát a fiatalok kulturális képzésére és a zenei utánpótlás elősegítésére. Támogatjuk a német Zeneiskolák Szövetségét. A zeneiskolák az iskolák fontos partnerei. Ezért támogatjuk régóta az iskolák és zeneiskolák közötti együttműködésre tett próbálkozásokat. A Szövetségi Ifjúsági Minisztérium évi majd 4 millió euróval járul hozzá a fiatalok zenei képzéséhez. Kiemelendő a "Fiatalok Muzsikálnak" verseny, amelyben évente 12-13 ezer gyermek és fiatal vesz részt. Különösen örvendetes az a tény, hogy egyre több zenei együttes is pályáz.
Azok számára azonban, akik a "Fiatalok Muzsikálnak" során hangszer vettek a kezükbe, nem ez az egyetlen fellépési lehetőség. Ehhez a versenyhez további kezdeményezések kapcsolódnak, ahol a fiatalok megszólaltathatják zenei adottságaikat. Játszhatnak a Szövetségi Ifjúsági Zenekarban vagy a Szövetségi Jazz-zenekarban, látogathatnak kamarazenei kurzusokat, vagy találkozhatnak kétévente a "Fiatalok Dzsesszelnek" -en.
A fiatalok széleskörű zenei képzése mellett a szövetségi kormány szívén viseli a fiatal tehetségek támogatását. Ezt a célkitűzést szolgálja a "Német Zenei Verseny", a "Szövetségi Énekverseny", valamint a "Karmesterfórum". Aztán itt van a "Német Hangszeralap", amelyet a "Német Zenei Élet Alapítvány"-ával együtt alapítottak. Ezen a módon fiatal brácsa-, hegedű-, cselló-, és más vonós művészek kapnak lehetőséget arra, hogy tudásukat értékes hangszereken kipróbálhassák és tökéletesíthessék.
Aki a gyerekek zenei tehetségét elősegíti, ezzel kiemelkedően hozzájárul biztos jövővel rendelkező önálló személyiségekké való fejlődésükhöz. Ezért a zenei nevelés nem felesleges mellékes dolog, hanem a pedagógia központi kérdéseihez tartozik.
És ha megengedik ezt a személyes megjegyzést: Rengeteget köszönhetek a zenének az életemben, kezdettől fogva. Szerencsém volt, hogy az édesanyám nagyszerű hegedűs volt, aki minket nagyon korán a zenéhez vezetett. De különösen ki szeretnék emelni egy élményt: Egyszer egy zenei terápia keretében megtapasztalhattam, hogyan reagált egy erősen beszédzavaros és halláskárosodott gyermek hosszú rávezetés után a zenére. Ezekből lehet felismerni, hogy a zenének milyen dimenziója van a mi életünkben.

A zene egy univerzum, vagy az univerzum zene. A zene bennünk van és körülöttünk, ezért Nietzsche joggal mondta:
               "Zene nélkül az élet tévedés lenne."   F. Nietzsche

Mindenki, aki a zeneoktatásban vagy a zene ápolásában szolgál, hálát követelő módon segíti a fejlődést, ami Novalis gyönyörű mondatában jut kifejezésre: "Emberré válni művészet. Ebben az értelemben a zene segít nekünk emberré válni." Mivel Önök ehhez mindannyian hozzájárulnak: még egyszer szívélyesen köszönöm, és gratulálok, hogy Önök erre a konferenciára összejöttek. 
                                                                                           
Forrás: = A METRONÓM 2003. szeptember 5-6. szám

A zenetanulás kihat az agy fejlődésére

Dr. Wilfired Gruhn

Több gyerek bevonásával évekig készült az a vizsgálat, amiből kiderült, hogy a zenét tanuló gyerekek kéregteste akár 25 százalékkal is vastagabb lehet, mint hangszerhez nem nyúló társaiké.

A zenetanulás a gyermekeknél erősítheti a jobb és a bal agyfélteke közötti kapcsolatot, ám ez a hatás csak rendszeres gyakorlás esetén érvényesül - számoltak be amerikai tudósok a Kognitív Idegtudományi Társaság éves konferenciáján.

A Gottfried Schlaug agykutató által irányított vizsgálat még 1995-ben kimutatta, hogy professzionális zenészek esetében, akik hétéves koruk előtt kezdtek el játszani valamilyen hangszeren, általában megvastagodott az agy úgynevezett kéregteste (corpus callosum), amely információs szupersztrádaként funkcionál a két agyfélteke között - olvasható a Science című folyóirat honlapján.

Schlaug és kollégái a corpus callosum megvastagodását azzal magyarázták, hogy a zenetanulás révén megszaporodnak az idegsejtek közötti kapcsolatok. Elméletüket számos bírálat érte, a szkeptikusok szerint a tehetséges zenészek esetében ab ovo más lehet az agy struktúrája, már induláskor kifejlettebb kéregtesttel rendelkeznek.

Gottfried Schlaug - aki jelenleg a Harvardi Orvosegyetem professzora Bostonban - és kollégái mostani vizsgálódásaikba 31 gyereket vontak be. A kutatók elvégezték a gyerekek agyának részletes mágnesesrezonancia-vizsgálatát 6 éves korukban, majd három évvel később.

Az eredeti csoportból hat gyermek szorgalmasan gyakorolt: a két vizsgálat között eltelt három év során hetente legkevesebb 2,5 órát szenteltek a zenének. Ezeknél a muzsikuspalántáknál a kéregtest azon része, amely a két agyfélteke mozgástervező régióit kötötte össze, körülbelül 25 százalékkal növekedett az agy átlagos térfogatához képest.

Azoknál a gyerekeknél, akik hetente egy vagy maximum két órát gyakoroltak, valamint akik felhagytak a zenetanulással, nem mutatták ki ezt a növekedést. Az összes gyerek "kétkezes" hangszeren, például zongorán vagy hegedűn játszott.

A sokat gyakorló gyerekek esetében javult a két kéz mozgáskoordinációja is. A továbbiakban a kutatók azt vizsgálják, hogy a zenei tanulmányok befolyásolják-e a gyerekek memóriáját, vagy vitakészségét.

II. A zene tanulás és az agy

A zenetanulás befolyást gyakorol az agyra. Nem abban a leegyszerűsített értelemben, hogy a zene jobbá tesz, hanem amint azt a neurofiziológiai kutatások igazolják a képalkotási technológiákkal, a zenei aktivitás szerkezeti és funkcionális különbségeket idéz elő az agyban.

Így pl. a szürkeállomány tömege különbözik a motoros és hallási központok területén (Gaser, 2003) vagy: a zenészeknél erőteljesebben jelentkezik a féltekei aszimmetria (Schlaug, 2003; Glaub, 2003). Ezeket a különbségeket számos MRI vizsgálattal dokumentálták, amelyek mind a tanulás eredményéből következtek. Rövidebben szólva: a tanulást az agy funkcionális és szerkezeti változásaiként tarthatjuk nyilván.
Ezzel jelentős lépést tettünk előre a tanulás jobb megértése és a tanulásban rejlő folyamatok objektív leírása felé. Mindezek fényében a tanulási feladatokra adott neurális válaszok igen fontosak és meghatározók. Állatkísérletek is igazolták, hogy gazdag környezeti ingerek között felnövő egerek hyppocampális neuronjai sokkal fejlettebbé válnak, mint azon egereké, amelyek csupán üres ketrecben nőnek fel (Kemperman és tsai, 1997).

Ha az ingerléses és gátló folyamatok egyensúlya megbomlik, megzavart tanulási viselkedéshez vezet (Braun & Bock, 2003).
Amit az állatkísérletek igazolnak, igaz lehet az emberi tanulásra is. Az agy különböző fokozatokban fejlődik és különböző fejlődési fázisok alakulnak. A tanároknak érdemes ismerni ezeket a fejlődési fázisokat, s tevékenységüket ezekkel a fázisokkal megfeleltetni. Amióta tudjuk, hogy a dopamin magasabb aktivációt idéz elő egy bizonyos agyi képletben, amely befolyást gyakorol a homloklebenyre, és így szabad utat enged az új információknak, feltételezhetjük, hogy az információ felvétel és ismeretelsajátítás sikeresebb lesz egy pozitív légkörű tanítási helyzetben, amelyet sikerélmény kísér.
Egy tartós memóriát fejlesztő kísérletben Altenmüller és Gruhn bemutatták, hogy az agy aktivációja függ a különböző tanítás módszerektől és tanítási stratégiáktól. Azok a tanulók, akik számára a zenei befogadás folyamatát biztosítottuk hangzó zene meghallgatásával, sokkal sikeresebben teljesítették feladataikat, mint azok, akik csak verbális leírásokat kaptak a zenéről. A sikeresebb tanulók sokkal inkább tagolt és gazdaságosabb – alacsonyabb - aktivációt mutattak.

Továbbá, azok a tanulók, akik tagolt aktivációs mintázatokat mutattak, nemcsak a teszt speciális feladatát tanulták meg, hanem kategóriákat is kifejlesztettek, amelyek képessé tették őket arra, hogy a tanulást önvezérléssel folytassák. Teljesítményüknek ilyen módon történő növekedése már a kísérlet megkezdése utáni első év végén megmutatkozott olyan tesztben, melynek feladatait korábban soha nem gyakorolták.
Utoljára, de nem utolsó sorban tesszük közzé annak az összehasonlító mérésünknek az eredményét, mely összehasonlítást a vizsgálatunkban részt vevő zenetanuló gyerekekkel és zeneoktatásban egyáltalán nem részesülő gyerekekkel folytattunk.

Mértük a gyerekek reakcióidejét, azaz, mentális folyamataik sebességét. Szignifikánsan jobb volt a nálunk már két éve zenét tanulók reakcióideje, két évvel meghaladva hasonló korú nem zenetanuló társaikét. 
Ezek és más egyéb eredmények szoros interakciót mutatnak az agyműködés fejlődése és a tanulás között, amelyekről feltételezhetjük, hogy a tanításnak, tanulásnak általában fontos szerepe van, a zenetanulásnak pedig különösen.

További megfigyelésekre, vizsgálatokra van szükségünk annak igazolására, hogy valóban a zenetanulásnak van ilyen jelentős hatása a fentebb tárgyalt interakcióra, hogy a zenetanulásnak ilyen intenzív és sikeres hatása van az agyműködésre.

Nincs botfülű gyerek
A zeneoktatás leépülése

Holecz Erika

Reform alatt áll a hazai zeneoktatás, azaz leépítés és pénzkivonás várható, miközben az iskolai ének-zene oktatás mára teljesen háttérbe szorult. Idén 817 hazai zeneiskolából 94 iskolának utasították el a minőségbiztosítási programját, ezek az intézmények szeptembertől nem folytathatják működésüket. További iskolákra is bezárás vár, ha 2008. januárig nem pótolják a hiányosságokat. Mit veszítünk azzal, ha megszűnik a gyerekek életében a zenetanulás lehetősége? A kérdésre Laczó Zoltán, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense válaszol.

Engedjen meg egy profán kérdést: mire jó a zenetanulás?
– A zenei nevelés különleges módon fejleszti a személyiséget, ami régóta bizonyított tény. Említhetném Nemesszeghy Lajosné munkáját, aki mint a kecskeméti általános iskola igazgatója és ének-zene tanára, 1951-ben egy normál első osztályban kísérleti jelleggel mindennap tartott a gyerekeknek énekórát. Két-három év alatt megfigyelhetővé vált, hogy az énekes osztályba járó gyerekek egyre inkább különböztek párhuzamos osztályokba járó társaiktól. Jobban számoltak, jobb volt a helyesírásuk, gazdagabb volt a szókincsük, jobb volt a memóriájuk, az idegen nyelvek tanulásában is kitűntek, viselkedésük udvariasabb volt, s közösségi magatartásuk is együttműködést sugárzott. Mi itthon zenei tagozatos osztályoknak neveztük el ezt a módszert, külföldön pedig „Kodály osztály” elnevezéssel híresült el a magyar modell. Azt a jelenséget pedig, hogy az intenzív zenei nevelés más területeken is érezteti hatását, transzferhatásnak nevezzük a pszichológia szaknyelve szerint.
Ez mit jelent pontosan?
– Azt, hogy egy bizonyos anyagban szerzett tanulási készség egy másik anyag elsajátítása során érezteti pozitív hatását. Ezt a fajta transzferhatást Kokas Klára vizsgálta először 1971-ben. Kimutatta, hogy az ismeretek elsajátításában, a társas viselkedés vonásaiban a zeneis gyerekeknél többlet jelentkezett, és érzelemviláguk is gazdagabb volt, mint a normál osztályokba járó tanulóké. A zenei osztályokból kikerülők értékválasztása magasabb értékek köré rendeződött, sőt szociális, illetve családi háttértől függetlenül törekvőbbek voltak, sokkal inkább kívántak továbbtanulni. Kórusba, színházba, múzeumba jártak, többet olvastak.
Úgy tudom, hogy az intenzív zenei nevelés nem hagyja érintetlenül az intelligencia szféráját sem.
– A külföldi konferenciákon ez már 1980 óta kiemelt téma. Én is végeztem transzfertémájú vizsgálatokat, amelyek összehasonlításokon alapultak. A kísérleti osztály a zenei tagozatos volt, a kontrollosztály a normál, és még hozzávettem a nyelvi tagozatos osztályt is. Egy nemzetközi zenei képességvizsgáló tesztet használtam, amely hat képességelemet mért. Mindegyik összetevőben a nemzetközi sztenderdhez képest 3-4, sőt 4-5 éves fölénye is mutatkozott a zeneiseknek. A normál és nyelvi osztályokban a sztenderddel megegyezők voltak az eredmények. Az is egyértelműen megmutatkozott, hogy bár az egyik iskolában a zeneisek szociális, családi környezete határozottan hátrányos volt, mégis az intenzív zenei nevelés következtében kortársaikét meghaladó, sokkal jobb intelligenciamutatókat hoztak! A vizsgálat azt is megerősítette, hogy a muzikalitás, amelyről eddig sokan azt tartották, hogy veleszületett vagy isteni adomány, egyértelműen tanulható zenei tulajdonság. Ez pedig rímel Kodály ama nagyon híres megállapítására, hogy nincsen botfülű gyermek.
Azt lehet-e tudni, hogy az egyéni tulajdonságok változása miként hat a társas viszonyokra?
– Mérei Ferenc tanár úr készített szociometriai vizsgálatokat. Számára is meglepetést okozott, hogy a zenei osztályok társas szerkezete a normál osztályokétól teljesen eltérő képet mutatott. Átlag 30 fős létszámot véve alapul, a zenei osztályban csupán 2-3 csoportra tagolódott az osztály, míg a normál osztályokban azonos létszám mellett 5-6, néha még 7 kis csoport is letapogatható volt. A zeneiseknél erősebb, jobb volt a közösségi szellem.
Miért?
– Ön szerint lehet-e zenélni úgy, lehet e kórusban énekelni úgy, hogy nem figyelnek egymásra? Lehet–e kamarazenét játszani úgy, hogy nem tudja az egyik, mit játszik a másik? Nem. A normál osztályokban inkább a versengés válik uralkodóvá, elmenve egészen az egymás iránti agresszivitás irányába. Ez a zenei osztályban nem érhető tetten. Mérei azt mondta, hogy 20-22 osztályban végezte el a vizsgálatát, és egyértelmű volt az eredmények alapján, hogy a zenei osztályok úgynevezett „puha” közösségeket alkotnak.
Vajon a zenei tevékenységnek van-e kimutatható – netán műszeresen mérhető – hatása az agyunk működésére?
– Az utóbbi 10-15 évben már egzakt műszeres vizsgálatokra is sor került: Németországban zenetanulás előtt, majd három év zenetanulás közben és után agyi PET-vizsgálatokat folytattak. Eddig úgy tudtuk, hogy a hallás központja a bal agyféltekében helyezkedik el. Ez így is van, a zenetanulás előtti állapotban. Ám az agyi aktivitás székhelye három éves zenetanulás után áthelyeződik a jobb féltekébe. Ami egyben azt is jelenti, hogy az agyi működések dinamikája is átrendeződik – a zenetanulók szemléletmódja sokrétűbbé, szintetizálóbbá válik, a külvilág ingereinek átfogóbb és érzékenyebb befogadása lesz a jellemző rájuk.
Más tevékenységgel is lehet hasonló eredményeket elérni? Esetleg a matematika vagy a kosárfonás révén?
– Nem, mert a matematika és a kosárfonás, mindkettő monológ, azaz nem társas, nem együttműködést igénylő tevékenység. Vagy ha valaki irodalommal foglalkozik, az is inkább egyszemélyes tevékenység. Ezzel szemben a zenetanulás közösségi elfoglaltság, miközben van egyéni, szólisztikus oldala is. Meggyőződésem, hogy az iskolai ének-zene tárgy háttérbe szorításával nemcsak egy nemzetközi hírnevet szerzett „hungarikumot” semmisít meg a Nemzeti Alaptanterv mechanikus kezelése, hanem a gyermekek fejlesztésének egyik leghatékonyabb eszközét is.

Kithara a kereveten
A görög zenei nevelés és a lakomazene

Kárpáti András: 

Muzsika 2006. február, 49. évfolyam, 2. szám, 26. oldal

A megbecsülés a művészet éltető eleme; mindenkit a dicsőség vágya ösztönöz alkotó tevékenységre, viszont a művészetnek azt az ágát, melyet valahol rossz szemmel néztek, mindig is elhanyagolták. A görögök az ének és zene ismeretét a legnagyobb műveltség jelének tekintették; Epaminondas, aki szerintem Görögország legnagyobb fia volt, állítólag kitűnően játszott kitharán, és mikor néhány évtizeddel korábban Themistocles egy lakomán visszautasította ezt a hangszert, a műveletlenség hírébe került. Innen van, hogy a görögök annyi nagy zeneszerzővel dicsekedhetnek, innen, hogy náluk mindenki tanult zenét, és aki nem értett hozzá, azt nem tartották elég műveltnek.1

Cicero a Tusculumi beszélgetések fenti bevezetőjében nem általánosságban utal az énekre és a zenére, mint a musziké, vagyis a múzsai művészetek afféle állandó kellékeire, hanem az előadói technika szavaival: nervorum vocumque cantibus. Az igazán művelt ember - a görögök véleménye szerint - az, aki tudja, hogyan kell dallamokat csiholni a húrokból és az énekhangokból.2 A zenei műveletlenség felemlegetése publicisztikai fogás Cicero részéről, ezzel tudja hatásosan bemutatni a két kultúra közötti műveltségbeli távolságot: ezen aztán nincs, nem is lehet vita; mi, rómaiak, a zenében igen-igen távol vagyunk tőlük! Ezt húzza alá a Themisztoklész-anekdota is: a görögöknél a zenélés annyira mindennapos volt, hogy legalábbis Themisztoklésznek kell lenni ahhoz, hogy a zenei képzetlenség vagy a botfülűség ha nem is vállalható, de bocsánatos legyen. A híres görög államférfiak - folytatja Cicero - saját maguk is tudtak zenélni és énekelni, mi meg csak a hivatásos zenészeket hallgatjuk a lakomákon!

A görög közfelfogás szerint tehát a zenében való jártasság a műveltség mércéje, bemutatásának helyszíne pedig a lakoma, ahol a zenei képzettségről számot kell és lehet adni: aki nem tud hangszeren játszani, és nem tudja lürával vagy kitharával kísérni saját énekét, azt kinevetik és műveletlennek bélyegzik. Mi több, a zenének jellemformáló hatása is van, ezért is fontos a megfelelő zenei nevelés. Meglepően sok adatunk van a híres görög férfiak zenei képzéséről. Arisztotelész szerint Athénban annyira otthonossá lett az auloszjáték, hogy a szabadok legnagyobb része értett hozzá (Politika 1341a). Platón fontosnak tartja név szerint is megemlíteni Szókratész zenetanárát, Konnoszt. Periklészről számon tartják, hogy zenetanára az 5. század nagy zeneteoretikusa, az éthoszelmélet megalapozója, maga a nagy Damón volt, Damónról pedig tudjuk, hogy egy Lamproklész nevű muzsikus tanította. Alkibiadészről, az 5. századi Athén sztárpolitikusáról feljegyezték, hogy nem valamiféle közönséges tanártól tanult az auloszon játszani, hanem magától Pronomosztól, aki messze földön híres virtuóz volt, és aki díszes fellépő ruhában, hangszerét fújva ma is látható a Nápolyi Régészeti Múzeumban a róla elnevezett Pronomosz-vázán. A thébai Epameinóndaszt pedig mitikus félhomályba vesző, de a hagyomány által máig megőrzött nevű mesterek tanították, kitharára egy bizonyos Dionüsziosz, auloszra Olümpiodórosz.

Hogy az életrajzi anekdoták igazánál valódibb dologról van szó, azt jól mutatja, hogy ugyanezek a motívumok mitológiai szálakon is felbukkannak: az istenekről és a hősökről is számon tartják, ki kit tanított meg zenélni. Odüsszeusz Démodokosztól kérdezi nagy elismeréssel, kitől tanult meg így dalolni, a Múzsáktól vagy Apollóntól. Tudjuk, hogy Apollón tanította Orpheuszt, az Apollónnal zenei versenyre kelő Marszüasz szatír volt Olümposz, a régi nagy muzsikus mestere, Héraklészé pedig Linosz, akit a gyors haragú tanítvány zeneóra közben agyon is csapott a hangszerével. A sor folytatható. Nyitva marad a kérdés: a zeneoktatási motívumokban az életrajzi anekdoták mitológiai ihletésű formálásáról van-e szó, vagy fordítva, a történeteket igazítják-e a valósághoz. Ahogyan a Héraklész-Linosz-motívumban is tökéletesen keveredik valóság és mítosz: igazán Héraklészhez méltó, hogy pillanatnyi mérgében a hangszerével agyonüti szegény tanárát, amit persze minden athéni nebuló szeretne megtenni, amikor halálra gyötri a zenetanár, a kitharisztész a reménytelenül nehéznek tűnő lüd, dór, phrüg és más hangsorokkal. 3

De nincs is értelme elválasztani egymástól a mitológiai és a történeti motívumokat a görögök zenetanulásával kapcsolatban. A zenéhez való viszonyuk egészen más volt, mint ma, amikorra - Dolinszky Miklós szavaival - hovatovább "elfelejtjük, amit minden valamirevaló civilizáció tudott: az emberi létezés számára a zene nem addicionális, hanem esszenciális." 4 A görögök számára "a zene Zeusz gyümölcseként a dús legelővel és a szapora nyájjal együtt az emberi élet legnagyobb adománya". Zene szól a privát és az állami ünnepeken, a harcmezőn és az iskolában, a lakomán és a színházban. A görög költészet zene: szöveg, ritmus és dallam egysége. Tárgya a zene a bölcseletnek, erkölcstannak, része a nevelésnek. A zenei hangközök számarányai és törvényei a püthagoreusoknál világmagyarázattá válnak. A zene megszűnése a halál attribútuma.

Az archaikus korban, egészen az 5. századig, a szabadon szüle- tett polgárok személyesen is részt vettek a zenélésben. Énekelni, akár kórusban, ki-ki megtanulhatott saját magától, természetes hallása alapján a környezetétől, de a hangszerjáték elsajátításához zenetanár kellett. Tudjuk, hogy az éneket eltérő hangközlépésekkel kísérték a hangszerrel. Ehhez ismerni kellett a dallam hangkészletét alkotó hangsorokat (görögül: harmoniai, tonoi). A különböző darabok előadásához tudni kellett áthangolni a húros hangszert, a kitharát vagy a lürát a megfelelő új hangsorra. Az aulosz helyes megfújását is zenetanártól lehetett leginkább megtanulni, hogyan kell a nádnyelveket a csövekbe illeszteni, és mindkét sípot egyszerre megszólaltani: a hangszer valójában kettős aulosz, mindig párosan látható a játékos kezében, nem lehetett könnyű helyesen megszólaltatni. 5A nádnyelves befújást segítette a szájszorító (phorbeia), amely az ábrázolásokon jól megfigyelhető, akárcsak az auloszok hangológyűrűi. A phorbeia és a hangológyűrűk helyes használatának elsajátítása is aligha képzelhető el tanár nélkül. Platóntól a képzés "tantervét" és idejét is ismerjük: Az erény megszerzése érdekében (...) a lüra hangjait kell használni, mind a mesternek, mind a neveltjének, úgy játszva, hogy a lüra hangja az énekhanggal megegyezzék. A lüra másképp-szólását és cifrázásait (...) és a ritmusoknak mindenféle tarkaságát (...) nem kell elővenni azok esetében, akik három év alatt, gyors ütemben készülnek elsajátítani, ami a múzsai művészetekből hasznos. (Törvények 812d, Ritoók Zsigmond fordítása)

A kitharisztésznél tanultakat nem valamiféle szakképzettség megszerzése céljából kellett elsajátítani, hanem az általános műveltség miatt, amint az önálló és szabad férfiúhoz illik - figyelmezteti Szókratész Hippokratészt a Prótagorasz című platóni dialógusban. A mű egy későbbi helyén pedig immár maga Prótagorasz mondja: Azután a szülők elküldik az iskolába a gyereket, és sokkal inkább azt kötik a tanítók lelkére, hogy a gyerekek jó magatartására viseljenek gondot, mint azt, hogy a betűvetésre meg a kithara-játékra... Mikor a gyermekek a betűket megtanulták, elébük teszik a padokra a legkitűnőbb költők alkotásait, hogy azokat olvassák és könyv nélkül megtanulják... Amikor megtanulnak kitharázni, más kitűnő költők műveit, a lírikusokéit tanítják a kithara-játékba foglalva.

A minden fiúgyerek számára kötelező zenetanulás az 5. század végén Athénban az "igazi" műveltség kétes értékű mércéjévé is vált, legalábbis erre utal, hogy az ókomédiában többször előjön a zenelecke-poén. Egy Arisztophanész-töredékben így panaszkodik valaki: Ha az aulosz- és lüragyakorlástól már teljesen kimerültem, akkor majd ásni küldesz? (Lakomázók, 221. töredék) A Darázsokban pedig: Ha ellopta a sajtot, nézd el neki, hiszen még kitharázni sem tud - mentegeti Bdelükleón a perbe fogott kutyát bíráskodási mániában szenvedő apja előtt (Darázsok 959). Ami körülbelül annyit tesz, mintha ma azt mondaná: derék, jóravaló ember ez a kutya, csak kicsit faragatlan, nem volt gyerekszobája. (Ez a poén később még egyszer előfordul: Philokleón ugyanezzel vág vissza a kérésre, hogy legyen már olyan jó, hunyjon szemet és mentse fel a kutyavádlottat: nem én, hisz én sem tudok kitharázni! ) Arany "citerát pengetni" fordításához ma már magyarázó jegyzet kell, a "még zongorázni sem tud" fordítás pedig azért nem működne, mert a közönség vagy egyáltalán nem nevetne, vagy nevetne, de máson, a zongorázó kutya abszurd képén, és nem venné a lapot, nem saját magán, a műveltséget a kitharatudással mérő közdivaton nevetne.

A Felhőkben, amikor az Igaz Beszéd a régi szép időkről szól, így kezdi:

Elmondom hát, miben állt hajdan az ifjúság nevelése,

Míg én, igazat szólva, virágzám s törvény vala tiszta szerénység.

Legelébb is: az ember az utcákon gyereket mukkanni se hallott,

Hanem úgy mentek citerásukhoz szép rendben, sűrü csoportban

Az egy útcában lakozók, s pőrén, ha szitált is a hódara szörnyen.

Az meg, tanítá énekre (tilos volt combjukat összeszorítni):

Vagy "Városokat dúló Pallas-" vagy a "Messzeható riadal"-ra,

Kifeszítve keményre az összhangot, mint ez rászállt az atyáktól.

Ha pedig valamé'k pajzánságból a dalt görbére csavarta,

Mint Phrynis után, a mostaniak ezt a sok ferde cikornyát:

Megverte jól, és kidobá, mint a Múzsák veszedelmét.

(961-71, Arany János fordítása)

A komikum fő forrása az Igaz Beszéd álszentsége, aki, ahogyan Bolonyai Gábor kommentárjában olvassuk, szerepéből kiesve ezúttal is szexuális fantáziálásba kezd. 7 De emellett legalább három olyan mozzanat van a szövegében, amellyel Arisztophanész lapot oszt a közönségnek: a "bezzeg a régi jó erkölcsök" és "a mai fiatalok hallgathatatlanul borzalmas zenéje" közhelyeken túl a régi iskolai fegyelem irreálisra növesztett bemutatása: nem hangoskodtak az utcán, nem voltak az öltözködésben sem olyan puhányak és hiúk, mint ma, hószitálásban is mezítelenül jártak iskolába, és még a legnehezebb tantárgyat, a zeneórát is nyafogás nélkül tűrték - a mindenkori, példátlan zenetanári szigorral együtt!

A hatalmas erejű Kleón-ellenes szatírában (a sértett később jól meg is verette Arisztophanészt) a Kleónt támadó lovagok kara invektívába illően kántálja el a közönségnek: lám-lám, még Kleón iskolatársai is beszámolnak arról, hogy már annak idején ő volt a zeneórán a legrosszabb tanuló, annyira, hogy a tanár el is kergette, mivel már akkor sem tudott lejátszani más hangsort, csakis a dórt - akár manapság. (A szövegpoén a dóriszti és dórodokiszti jelentésében van: dór hangsort játszani a hangszeren, illetve megvesztegethetőnek lenni a politikai életben.)

Az i. e. 4. századi történetíró Ephorosz említi, hogy Krétán a gyerekeket nyájakban (agelé) nevelték... és nemcsak az íjászatot gyakorolták, hanem azt a harci táncot is, melyet a Kurészek találtak ki, és dalukban, táncukban ezért használták a creticus ritmust és dalformát, mely nagyon magas fekvésű, és amelyet Thalész vezetett be. Neki tulajdonítják nemcsak a paianjaikat, hanem sok más helyi dalukat is.... A gyerekeknek nemcsak a betűket kellett megtanulniuk, hanem a törvényekben meghatározott dalokat is, továbbá a muzsika bizonyos formáit.... A nyájak egymással versenyeztek, ritmikusan mozogva vonultak a harcba aulosz- és lürakíséret mellett, ahogy az igazi háborúban szokás.8

Xenophón a gyerekeket iskolába kísérő paidagógosz és a spártaiaknál működő nevelésügyi felügyelő, a paidonomosz közötti különbségről szólva megemlíti, hogy minden hellén államban azért küldik a gyereket iskolába, hogy betűvetést, zenét és testgyakorlást tanuljanak (A lakedaimóniak állama 2.1).

Polübiosz pedig Arkadiáról írja, hogy ott a régi időktől fogva oly nagy becsben állt a zene, hogy jóllehet más tekintetben egyszerű és primitív életmódot folytattak, alkotmányukban benne állt, hogy nemcsak a fiatal fiúknak kell zenélni tanulniuk, hanem az ifjaknak is, egészen harminc éves korukig. Továbbá mindenki számára ismert tény - írja -, hogy az arkadiai nép az egyetlen, amely törvényben írja elő, hogy a fiúkat kisgyerekkoruktól kezdve képezni kell arra, hogy az ünnepeken himnuszokat és paianokat tudjanak énekelni (Történeti könyvek 4. 20-1). Az arkadiaiak kimagasló zenekultúrájáról szóló kitérőt azzal vezeti be, hogy az arkadiaiak Hellász-szerte nagy becsben állnak vendégszeretetük és barátságos életmódjuk miatt, ámde Künaitha lakói, bár ők is arkadiaiak, mégis közismerten durvák és kegyetlenek. Ennek az a magyarázata Polübiosz szerint, hogy ők voltak az egyetlenek Arkadiában, akik egyáltalán nem törődtek a zenei neveléssel, amely Arkadia más városaiban igen magas színvonalú volt. A kitérőt végül ezzel zárja: mindenekelőtt azért szentelt ilyen nagy teret ennek a témának, hogy más népek el ne hanyagolják a zenét.

Arisztophanész a Felhőkben a szofisztika nevetségessé tétele mellett azt a közfelfogást is kigúnyolja, mely az iskolában meg-szerezhető tudást egyedül a haszna szerint méri: Sztrepsziadész ("Csűrő-csavaró") azért megy Szókratész Gondolkozdájába, hogy megtanulja a hamis érvet igazzá tenni, és azután ezt a tudást felhasználva szabaduljon meg az adósságától. De egy Sztrepsziadész-féle jómódú vidéki polgárnak, aki előkelő felesége révén felkerült a városba, milyen haszna lehet a zenetanulásból? Az írás, olvasás és számolás alapkészségein túl a szociális, gazdasági és politikai sikerhez tudni kell szónokolni, ismerni kell a híres költők műveit. A katonáskodáshoz a fizikai képességeket célszerű edzeni, ezt célozza a tantervben a gümnasztiké. A musziké, a múzsai művészet, melynek része a zenetanulás, Platón szerint jellemformáló hatása miatt szükséges. De a Sztrepsziadészek nem a platóni ideális állam, hanem a valóságos Athén polgárai. Miért fontos az ő számukra a zenei képességek fejlesztése?

"A görög kultúra tájképére a legjobb kilátás a lakomai kerevetről nyílik; a lakomázó kerevete az a kilátópont, ahonnan szétnézve az archaikus görög kultúra a leginkább megérthető." 9 E kerevet mellett tehát mindig ott van a lüra és az aulosz, vagyis a lakomázó keze ügyében. A lakomának mint társas formának természetesen állandó kelléke volt a zene, az ének, a tánc, azaz a fuvoláslány, a hivatásos zenészek. De a szövegek mellett a vázaábrázolásokon a kerevetek mellé akasztott hangszerek is arra utalnak, hogy az ivótársaknak, a szümpotészeknek illett tudniuk a lakomán hangszerrel együtt énekelni, sőt mi több: értékelni a többiek előadását.

Az archaikus szümposzion úgy érthető meg a legkönnyebben, ha harcos férfiak csapatépítő, lazító, kohéziót teremtő tevékenységeként értelmezzük. Ezek a csoportok alakulnak át később afféle szabadidős körökké. A szümposzion baráti társasága a privát szférában éli át és éli újra az állami és vallási ünnepek élményeit. A lakomákon egy sor rituális, pontosan szabályozott cselekvés megy végbe: az italáldozattól a megtisztuláson át a különböző istenségekhez szóló imákig, valamint a meghatározott szabályok szerinti bor- és ételfogyasztástól a dalok és a hangszeres számok meghallgatásán és a közös éneklésen át a résztvevők közötti különböző versenyekig. "A symposion tehát nem más, mint a szenvedélyek szabályozott, ellenőrzött és rituális gyakorlása." 10 A lakoma egy pontján sor kerül a logosz szümpotikoszra, itt ki-ki megmutathatja egyéni képességeit szóban, dalban - szólóban vagy kórusban, saját hangszerével vagy mástól kísérve. A résztvevők a csoport előtt tehetik próbára magukat, akár személyes indulataiknak is hangot adva, és mindezt a közös borozás felszabadító hatása fokozhatja.

A lakoma tehát próbatétel, konfrontálódás a csoporttal, a saját magunkról alkotott és a csoport felé mutatni kívánt kép megerősítése vagy veszélyeztetése, és mint ilyen, meghatározója a lakomán kívüli szociális sikernek vagy kudarcnak. 11 A szümposzionnak erről a tornagyakorlathoz hasonló hatásáról, a saját szenvedélyeinkben való próbatételről, a nem mindig jóakaratú baráti társaság előtti félelem feloldásáról beszél a Platón-féle Törvényekben az egyszerűen csak "Athéni"-nak nevezett szereplő az első könyv végén, melynek fő témája a szümposzion szerepe az erényre nevelésben: Tudnánk-e olcsóbb és ártatlanabb gyönyörűséget említeni, amely alkalmasabb mind a próbára tevésre, mind a gyakorlásra, a borozás közben való próbánál és szórakozásnál, ha csak némi óvatossággal történik is a dolog? Majd miután a második könyvben alaposan megbeszélték a spártai Kleiniasszal a helyes múzsai nevelés (zene, dal és tánc együttese) kérdéseit, az Athéni visszatér a szümposzionhoz. Ahhoz, hogy az erényre nevelő borozás lelkileg gazdagító hatású legyen, ötven feletti vezetőknek kell irányítaniuk az ivás és az ének egymást megfelelően váltó rendjét. De mivel minden ember, ahogy öregszik, egyre inkább idegenkedik az énekléstől, a törvényekben kell megszabni, hogy a férfiak tizennyolc éves korukig bort egyáltalán ne ízleljenek, harminc éves korig mértékkel ihatnak ugyan, de a részegségtől tartózkodjanak, ám a negyven felettiek a lakomákon hívják a többi istent is, de különösen Dionüszoszt arra, amit a vénség fásultsága elleni gyógyszerül adott az embereknek, és így, ilyen lelkiállapotban, a mámor hatására minden idősebb ember hajlandó lesz énekelni is. Ám ahhoz, hogy hozzájuk is, és a jó borozáshoz is illő énekeket énekeljenek, legalább addig a mértékig kell a neveltetésben eljutniuk, hogy mindegyikük képes legyen követni a ritmusok lejtését és a dallamok húrjait, hogy áttekintve a hangnemeket és a ritmusokat, képesek legyenek kiválasztani a megfelelőket, amelyeket az ilyen korú és jellemű férfiaknak énekelni illik, s így énekeljenek, hogy ezáltal maguk is ártalmatlan élvezeteket élvezzenek és az ifjaknak is vezetői legyenek a jó erkölcsök iránt való vonzódásban. (Törvények 670d, Ritoók Zsigmond fordítása.)

Platón az ideális állambeli zenei nevelésről szólva a Damón-féle zenei éthosz-elméletből merít. Damóntól semmi nem maradt fenn, de amennyire rekonstruálható, az elmélet az alábbiakból állt. A zene erkölcsi erővel és jelentéssel rendelkezik, ezért a zenei formák megváltoztatása társadalmi és politikai hatással van az államra. Ez a hatás azon alapszik, hogy a zenében a különféle hangsorok (harmoniai) és ritmusok különböző jellembeli tulajdonságoknak: erényeknek és hibáknak felelnek meg. És minthogy a zene is a lélekben történő mozgások egyike, az erkölcsi jellem és a zenei formák közötti szoros kapcsolat oka, hogy a lélek természete a benne a saját mozgásaihoz hasonló mozgásokat előidéző zenei formákban fejeződik ki. Vagyis a hangsorok és ritmusok nemcsak a szokásos zenei szempontok (hangközviszonyok, terjedelem stb.) szerint elemezhetők, hanem aszerint is, hogy melyek azok az elemek bennük, amelyektől a különféle jellembeli tulajdonságok, az éthoszok függnek. A harmónia pedig, melynek mozgásai rokonok a lélek bennünk végbemenő körforgásaival, annak számára, aki értelmesen él a Múzsákkal, nem esztelen élvezetre való, mint azt mostanság hiszik, nem, hanem a Múzsák hasznos szövetségesül adták, a lélek bennünk diszharmonikussá vált körforgásainak rendbehozatalára és önmagával való összhangba hozására. (Platón: Timaios 47d, Ritoók Zsigmond fordítása.)

A musziké éthosza tehát Damón és Platón szerint kihat a törvényekre, következésképpen az állam törvényei is ki kell hogy hassanak a zenei nevelésre, a zenével és borral elért mámorra, így a szümposzionra is. Míg Platón és Xenophón lakomadialógusai valós vagy fiktív irodalmi szümposzionokról számolnak be, addig a Törvények lakomai törvényei az athéni közállapotokra reflektálnak. Az Arisztophanész-darabok, az ókomédia-töredékek, a vázaábrázolások mind arra utalnak, hogy a lakoma intézménye nem korlátozódott a társadalmi elitre: a kereskedők, a kézművesek, földművesek körében is szokásban volt, és társadalmi-vagyoni helyzettől függetlenül gyakran a kómoszba, vagyis a totális lerészegedésbe, féktelen tivornyába torkollott.

Zenetanár tehát nemcsak a hangszerjáték technikai nehézségeinek leküzdéséhez, a megfelelő előadásmód elsajátításához kellett, hanem a lakomákon szokásos repertoárdarabok betanításához is, mivel a dallam a szöveggel együtt hagyományozódott. Csak az tudja a lakomákon a régi "klasszikusok" dalait elénekelni, saját magát kísérve a hangszerrel, aki valakitől, például zenetanártól megtanulta Alkman, Alkaiosz, Sztészikhorosz, Anakreón, Szimónidész, Phrünikhosz vagy Pindarosz darabjait.

Hogy elsősorban az ő műveikből állt a lakomai repertoár, arra több forrásunk is van. Arisztophanész: Sztrepsziadész a lakoma után arra biztatja Pheidippidészt, hogy vegyen a kezébe hangszert s dalolja Szimónidész híres dalát: hogyan nyirták meg a kost. Egy másik lakomán némelyek Phrünikhosz és Sztészikhorosz paianjaiból, mások pedig még Pindaroszéiből is elénekeltek néhányat - erről a történetíró Timaiosz számol be. Egy Eupolisz-komédiában így kiált valaki: Vendégeljük meg őket egész napos lakomával! De ne Sztészikhorosz, Alkman vagy Szimónidész ósdi dalai szóljanak, hanem Gnészipposz! Antiphanész egyik darabjában pedig egy ifjú mondja, valószínűleg lakomán: Ne játszd azokat az ósdi dalokat, a Telamónt vagy a Paiónt vagy a Harmodioszt! 12

Az Arisztotelész-kortárs és -tanítvány Dikaiarkhosztól pedig a lakoma alkalmával szokásos éneklés rendjét is ismerjük. Háromféle módon énekeltek: közösen együtt, vagy egyenként, de sorban egymás után haladva, illetve az ülésrendhez képest véletlen egymásutánban, mivel ennél a harmadiknál csak a legügyesebbek produkálták magukat. A régi lakomákon szokásban volt - teszi hozzá Dikaiarkhosz -, hogy akin éppen az éneklés sora volt, kezében tartott valamit, általában babér- vagy mirtuszkoszorút, majd továbbadta a soron következőnek. 13 Talán ez a mirtuszág helyettesítette a hangszert akkor, amikor saját magának hangszeres kísérete már meghaladta a lakomázó átlagpolgár zenei tudását.

Az archaikus kortól kezdve a klasszikus kori Athénban és más görög városállamokban a polgárok széles körében bevett zenetanulás értelme és leginkább kézzelfogható hozadéka az a siker, amelyet a társadalmi elismertséget nagyban befolyásoló lakomai szerepléssel lehetett elérni. A széles műveltség, a szellemesség, a jó fellépés és a vitakészség mellett a zenei képesség is sokat számított ekkoriban a görög lakomán - úgy tűnik, sokkal inkább, mint más korszakokban. Mind előtte, mind utána hivatásos zenészek szolgáltatták a zenei élvezeteket: a Homérosz-kori lakomákon a dalnok Phémiosz és Démodokosz énekelt, magát a phorminxszal kísérve, a klasszikus kor után pedig a résztvevők saját hangszerrel kísért zenei közreműködése helyett egyre inkább "fuvoláslányok", hivatásos kithara- és auloszjátékosok lépnek fel a lakomákon. Addig azonban ott volt a helye a kitharának és az aulosznak a lakomázó kerevete mellett.
 

Lavotta János Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Zenetanulás előnyei 

Ha még nem döntötte el, hogy tanuljon-e zenét a gyerek, vagy sem, ezek az érvek segíthetik a döntését:

A zenélés hatékonyan fejleszti az élet más területein is szükséges emberi tulajdonságokat:
 
Erősíti az értelmi, a szociális, a pszichés és az érzelmi képességeiket. 
Fejleszti a komplex képességeiket, segít őket az összetett feladatok megoldásának tanulásában.  
Támogatja a térérzékelésük fejlődését, ezáltal az összetett logikai gondolkodásuk kialakulását is!  
Minden érzékszervüket megdolgoztatja. 
Önismeretre tanít.
Megerősíti az önképüket és az önbizalmukat. 
Megszilárdítja a fegyelmet és a kitartást.
Elősegíti a munkaszeretet kialakulását. 
Javítja a memóriát és a koncentrációt. 
Megtanítja megbecsülni az elért eredményeket.
A zenélés természetes és egészséges módja az egyéniségük kifejezésének.
Muzsikálással képessé válnak érzelmeik kinyilvánítására, így kommunikációs készségük is jobb lesz.
Zenélés során elégedettség érzése tölti el őket, amikor megtapasztalják, hogy képesek a testüket és az elméjüket egyszerre, összehangoltan működtetni.
A társas zenélés fejleszti bennük a szülőkkel, a társakkal való együttműködésre való hajlandóságot.
A barátokkal való zenés játék közben megtanulják azt, hogy másokra odafigyeljenek, gondolatokat cseréljenek és közös nevezőre jussanak.
 
Végeredményképpen a zenélés hozzájárul a gyermek értelmi, érzelmi, társadalmi, nyelvi és fizikai készségeinek fejlődéséhez. S ami a legfontosabb: sok-sok örömöt nyújt.
 
"... a zenélés képessége összefügg a kreativitással, a közösségbe való beilleszkedéssel, a csoportmunkával, az egyszerre többfelé figyelés képességével. Alapkészségeket fejleszt, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a gyerekünkből sikeres felnőtt váljék bármilyen területen." (Kertész András, operaénekes)

TOVÁBBÁ:

 A zenei nevelés a pedagógia egyik központi kérdése

Hozza ki belőle a legjobbat minden erőlködés nélkül!
Számtalan kutatás bizonyította már, hogy azok a gyermekek, akik zenét tanulhatnak, sok szempontból előnybe kerülnek más társaikkal szemben.
Hihetetlen mértékben javul a teljesítményük a zene hatására!
A zene stimulálja a fejlődő agy minden területét.
Fejlesztő hatással bír a motoros képességek és a szociális készségek terén.
Segíti a térérzékelés fejlődését, ezáltal az összetett logikai gondolkodás kialakulását is!

Habár életünk bármely szakaszában érdemes átadni magunkat a zene jótékony hatásainak, 3-10 éves korban a zenetanulásnak felbecsülhetetlenül nagy szerepe van! Ezekben az években a zene hatására az agy fejlődése felgyorsul, utolérhetetlenné téve ezzel  gyermekét a zenetanulásban nem részesülő társaival szemben.

A zene természetes, egészséges módja az egyéniség kifejezésének. Erősíti az értelmi, a szociális, a pszichés és az érzelmi képességeket.
 
Nagy hiba a zenét puszta „eszetlen” szórakozásnak tekinteni!

A zene úgy tanítja a lurkókat, hogy észre sem veszik: hiszen ők épp csak remekül szórakoznak! Így nem nyűg például számolni tanulni!
 
Ne feledje, hogy ez a hatás nem pillanatnyi, egész további életében elkíséri!
 
Milyen előnyökkel jár, ha gyermeke zenével foglalkozhat?
 
- Eszközt jelent a tanulás különböző területeihez szükséges készségek fejlesztésére (matematika, tudományok, művészetek)
- Segíti a nagy mozgás és a finom motorika fejlődését (ügyesebb lesz a labdajátékokban és a rajzolásban egyaránt)
- Fokozza az iskolai aktivitást
- Megtanítja megbecsülni az elért eredményeket
- Fejleszti a koncentrációt és megtanít összpontosítani
- Fejleszti a zenei hallást
- Erősíti a szociális készséget
- Fejleszti az önképet és az önbizalmat
- Erősíti a szülő-gyerek kapcsolatot azzal, hogy együtt gyakorolnak
- Önállóságra nevel, ugyanakkor megtanítja értékelni a csapatmunkát
- Fejleszti a kreativitást
 
A zenével egy olyan titkos helyre viszi, ahová később egyedül is bármikor visszatérhet majd élete során, ha egy kis vidámságra, feltöltődésre és új erőre lesz szüksége!

A zene szigetén feltöltődhet bárki, aki odavetődik és kitárja a szívét!

A nyelv és a zene

A nyelv és a zene egyaránt kifinomult érzékelést és mozgásszabályozást feltételez. Mindkettő egyedi hangok végtelen számú, szabályok szerinti kombinációjából építkezik. Viszont más az általuk hordozott információ jellege. Mindkettőnél nagyon fontos, hogy a különböző érzékelési területek (látás, hallás, mozgás) közötti információ átalakítása végbemehessen.

A beszéd terén, például, a hangos olvasást említhetjük. Eközben a látott jelek alapján alakítjuk beszédünket.

A zene területén ugyanez megy végbe a kotta olvasásakor.

Mindkét esetben a vizuális jel alakul mozgássá, és mindezt közben halljuk is. Mégis, a vizsgálatok azt mutatják, hogy nem ugyanaz az agyterület felel e két tevékenységért.

Létezik olyan zeneszerző, aki a nyelvi funkciók teljes elvesztése után is tudott komponálni. Ez azért lehetséges, mert a beszédhangok erősebben aktiválják a bal agyféltekét, míg a zenei hangok a jobb agyféltekére vannak hasonló hatással.

A különbség valószínűleg a feldolgozandó információ jellegéből fakad. Ha azt szeretnénk, hogy mindkét félteke egyformán fejlődjön, akkor a zenetanulásra elengedhetetlen eszközként kell tekintenünk!

A zenetanulás fejleszti a komplex képességeket, segít az összetett feladatok megoldásának tanulásában. Minden érzékszervünket megdolgoztatja, úgy, hogy közben remekül szórakozunk!

Ha nem is szeretnénk zenészt nevelni gyermekünkből, mindenképpen csak jót tehetünk vele, hiszen kisgyermekkorban a zene az egyik legjobb IQ fejlesztő módszer!
 

Mire jó a zenetanulás?

Freund Tamás, Bolyai-díjas agykutató, az MTA tagja

Az agykutatás jelen állása alapján úgy gondoljuk, hogy szinte minden esemény, ami velünk valaha történt, történik, maradandó nyomot hagy az agyban. Ha ez igaz, akkor joggal tehetjük fel a kérdést, hogy miért nem emlékszünk mindenre? A probléma nem a tárolással, hanem az emléknyomok előhívásával van, az jelenti a szűk keresztmetszetet. Nem tudjuk ezeket az elraktározott élményeket, memória-nyomokat adresszálni, megszólítani, amikor elő akarjuk őket hívni. Egyszerűbb lenne, ha az agyunk úgy működne, mint postafiókrekeszeknek a rendszere: amikor valamilyen eseményt el akarok tárolni a memóriámba, akkor csak rápecsételem a postafiókszámot, és bedugom abba a rekeszbe, aztán amikor szükségem lesz rá, akkor elég, ha bemondom azt a számot, és rögtön beugrik az emlékkép. Sajnos nem egészen így működik a memória, de azért van egy pecsétnyomószerkezet az agyunkban, amelyik meg tudja címkézni ezeket az emlék-nyomokat. Ez a pecsétnyomó szerkezet pedig a belső világunk, ami nem más, mint érzelmeink, motivációink összessége, és minden, amit az emberiség több ezer éves kulturális örökségéből agyunk be tudott fogadni. Mert mitől lesz kreatív valaki? Elsősorban nem az agyban tárolt információmennyiségtől, hiszen ma már az interneten keresztül gyakorlatilag minden információ könnyedén elérhető bárki számára. Az lesz kreatív, akinek az adott információról, eseményről, jelenségről más jut az eszébe, mint az átlagembernek. Miért juthat neki más az eszébe? Azért, mert fejlett, egyedi, komplex belső világgal rendelkezik, és amikor ezeket az emlékképeket, információblokkokat elraktározza, akkor különleges érzelmi színezetet, a megismerni vágyás motivációs impulzusait képes hozzájuk rendelni gazdag belső világa révén. Egyedivé teszi ezeket az emlékképeket, hogy aztán egészen más kontextusban, a legváltozatosabb kombinációkban, széleskörű asszociációk révén is elő tudja hívni őket. Az információrobbanás globalizálódó világunkban, a túlhajszolt, stresszes életvitel egyre kevesebb időt hagy arra, hogy foglalkozzunk ezzel a belső világgal, a pecsétnyomó szerkezettel. Általános receptek nincsenek, egy következtetést azonban biztosan levonhatunk: több időt, kapacitást kell hagyni az agyunknak arra, hogy a belső világ impulzusait hatékonyabban megjeleníthesse, bevonhassa magasabb rendű idegműködéseinkbe, többek között a külvilág információinak eltárolásába, előhívásába. Ez megoldást jelenthet az információözön kezelésére, ugyanakkor megakadályozza a lelki  elsivárosodást, és növeli a kreativitást. Igazán nagy baj akkor van, hogyha nincs mit megjeleníteni, bevonni, mert sivár a belső világ, kifogyott a tinta a pecsétnyomó szerkezetből. Ezért mondtam el már számos fórumon, hogy a fiataloknak sokkal többet kellene foglalkozniuk az érzelemvilágot leginkább gazdagító művészetekkel, fejleszteni (és nem leépíteni) kell a művészetoktatást a középiskolákban, és visszakellene hozni az erkölcsi-etikai-vallási nevelést is. A diákok járjanak színjátszó körbe, szavaljanak, írjanak verset, rajzoljanak, fessenek, járjanak kerámiaszakkörbe, vagy muzsikáljanak, ha a hangszer nem megy, énekeljenek kórusban. Nem szükséges, hogy már az egyetemi anyagot is megtanulják a természettudományi tárgyakból, hogy biztosan felvegyék a gyereket – azt majd ráérnek az egyetemen. De az érzelemvilág gazdagításának igenis ebben a periódusban van itt az ideje. Minél szélesebbre kell tárni bennük a befogadás folyosóját a külvilág és az agy között, mert ugyanezen a folyosón közlekedik a kreativitás is, csak éppen az ellenkező irányba. A magyarság rendkívül érzelem-gazdag nemzet. Aki annak idején kilátogatott a Millenáris Parkba, az „Álmok álmodói, világraszóló magyarok” című kiállításra, az megtapasztalhatta a magyar elme páratlan kreativitását. Ennek persze árnyoldalai is vannak, amit tartós dobogós helyezésünk is mutat az öngyilkossági, válási statisztikákban, alkoholizmusban. Itt az ideje, hogy megtanuljuk ennek az örökségnek pozitív oldalát kihasználni. Úgy kell tanítani, nevelni a fiatalokat, a középiskolásokat, hogy ez a gazdag érzelem-világ pozitív gondolkodással, megismerni vágyással párosulva kreatív tevékenységben öltsön testet, hogy minél több alkotó elménk legyen az ország előtt álló rendkívül nehéz feladatok megoldására.